|
Bár már pár éve tudtam ismerősöm, Attila munkájáról, igazán csak 2008 nyarán kezdtem érdeklődni, mikor is egy barátom kért fel az esküvűjük levezetésére. Attilához fordultam pár jó ötletért, akivel lazán átbeszéltük a forgatókönyvet. Pár fontos dologra is felhívta a figyelmem, meg erőt és bíztatást is adott. A buli jól sikerült, ráadásul én is remekül éreztem magam. Jobban, mintha csak a vendégek számát gyarapítottam volna. Szóval, egy baráti segítségnek indult. Akkor még nem sejtettem az ebben rejlő lehetőséget, csupán a buli és a segítség motivált. Aztán jött az a bizonyos 2009-es esküvő kiállítás, ahol meglátogattam Attilláék (VIPeskuvo.hu) standját. Nagyon inspirált az a hangulat, és komolyan kezdtem venni, mint munkát. Ha időnk engedte találkoztunk, egyre finomabb részletekbe menő megismerést szereztem. Ő is ajánlott engem, és az elégedett vendégeim is továbbadtak. Azt, hogy izgalmas, ráadásul jól jövedelmez, azt hallottam, de a valóság végül minden elképzelésemet felülmúlta. 2009 nyarán, már teljes erővel dolgoztam, minden hét újabb és újabb meglepetést hozott, szaladt az idő. A szilvesztert is volt szerencsém műsorvezetéssel tölteni egy wellness hotelben, végül a 2010-es esküvő kiállításon telt be az idei szezonra a naptáram.
A munkám a szórakozásom, és ezt kívánom mindenkinek! Hogy mi minden kellett hozzá...? Attila biztos!
Herendi Gábor 06-30-949-0378 www.herendigabor.hu |